Zadar

zadar

A dalmáciai régió székhelyeként szolgáló háromezer éves Zadar városa, amely olyan kulturális-építészeti örökséggel dicsekedhet, mint az Adria ezen oldalának legnagyobb feltárt római fóruma, a lenyűgöző román kori Szent Donát és Szent Anasztázia templomok bármely könyvnél élvezetesebben mesél a horvát kulturális örökség forrásairól.

Városfal és kapuk

Zadar városát létrejötte óta szerette volna meghódítani valamelyik nemzet magának. A város ezért húzott maga köré egy igen fontos várfalat, ami a legnagyobb ellenségektől is megvédte a várost, mint pl: velenceiek vagy rómaiak. A várfal egyes helyeken a 20 méteres magasságot is eléri. A várfal egyes részeit mai napig láthatjuk, valamint a 8 db díszes kaput – egykor legalább 30 db is volt a régészek szerint. Ezek a kapuk valószínűleg megsérültek a háborúk alatt és befalazták őket. A várfalak némely helyen a lakóházak egyik fő falát képzik, ezért nagyon nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy sokáig épségben maradjanak.

Népek tere

Zadari sétánk legelső állomása minden bizonnyal a Népek tere lesz. Ide visz be a parkolótól a Tengeri kapu. A Népek terén már igazi nyüzsgő mediterrán forgatag fogad, turisták és fényképezőgépek hadával. A Népek tere a zadari kulturális élet központja a reneszánsz időktől napjainkig. A tér északi felén fekszik az Őrtorony a városi órával. A velencei születésű Michele Sanmicheli tervezte 1562-ben reneszánsz stílusban. A nagy óra 1803-óta működik. Az Őrtorony (óratorony) mellett egy XI. századi kis templomot, a Szent Lőrinc templomot találjuk. A Népek terének déli oldalán található a zadari városi lodzsa. A XIII. században építették, 1526-ban velencei stílusban átépítették Michele Sanmicheli tervei alapján. A II. világháborúban lebombázták, majd ismételten újjá kellett építeni. A Népek terén hatalmas gyertyatartókkal találkozunk. Ezek az 1894-es városi világítás másolatai. Zadar óvárosában a XVI. századtól kezdve van közvilágítás. 1860-tól kezdve 300 petróleumlámpával oldották meg a helyi éjszakai közvilágítást. A ma látható lámpások ezen petróleumlámpák másolatai.

Öt kút tere

Az öt kút tere a várfal és a városi park között található. A XVI. századig egy hatalmas árok volt a kutak helyén. Miután a velenceiek elfoglalták Zadart és megindultak a törökök, hogy az Oszmán Birodalom részévé tegyék a várost, gyors építkezésbe kezdtek. Hatalmas várfalakat és őrtornyokat építettek. Miután felhúzták a várfalakat, rájöttek, hogy a város ivóvíz nélkül maradt, mivel a kutak a várfalon kívül maradtak. Hogy ne maradjanak ivóvíz nélkül a zadariak, a kutak elé óriási víznyelő tárnákat és vízvezetékrendszert építettek. A most látható teret a XIX. században az osztrákok alakították ki. A várfalnál egy nagy ötszögletű tornyot látunk. Ez a kapitány torony. Nevét természetesen arról kapta, hogy Zadar kapitánya a közelben lakott és innen irányította a város működését. Eredetileg tíz ilyen magas ötszögletű torony volt Zadarban. Ezt is a török elleni védekezésképpen építették a velenceiek. Az eredeti tíz toronyból ez az egyetlen maradt meg épségben. A kapitány torony tetejéről csodálatos kilátás nyílik Zadar óvárosára. Ma különböző kiállításoknak ad helyet.

A Tengeri orgona

Az Isztriai-sétány egyik legérdekesebb létesítménye a Tengeri orgona. Minden turista ellátogat ide Zadar látványosságai felfedezése közben. A Tengeri orgona egy lépcsőzetesen lefelé haladó építmény, amibe bever a tengervíz és így ad ki különböző hangokat. Az új kikötő végén találhatók az érdekes alakú lépcsők, amelyek a tengerbe vezetnek. Ezek a kőlépcsők 70 méter hosszan szaladnak a nyílt tengerbe. A kőlépcsők alatt 35 különböző hosszúságú kőbe fúrt cső van. Amikor a tengervíz belever a különböző hosszúságú csövekbe, úgy pánsíp jellegű hangot adnak a csövek. A víziorgona orgonacsövei úgy vannak kialakítva, hogy hét különböző hangszinten, öt különböző hangmélységben tud a tenger az orgonán játszani. Mivel a tenger mozgása gyakorlatilag kiszámíthatatlan, így mindig más és más zenét játszik a Tengeri orgona. A dallamok folyamatosan változnak, akárcsak a tenger, ha nyugodt, a zene halk, lágyan simogató, ha fúj a szél és magasabbak a hullámok, a zene is hangosabbra, gyorsabbra vált.

A Nap köszöntése

Az Isztriai-sétány legeslegvégén a Tengeri orgonán túl található a Nap alkotása. Érdekes, kör alakú alkotás. Ez tulajdonképpen egy napelem. Nappal magába szívja a nap energiáját, amit este színes fények formájában lead. Az alkotás építésze ugyanaz, aki a híres Tengeri orgonát tervezte, Nikola Basic. A sétány síkjában egy 22 méter átmérőjű körben többrétegű üveglapok alatt 300 napelem helyezkedik el, amely nappal gyűjti a napfény erejét, éjjel pedig ezt felhasználva apró lámpák százai világítanak. De nem akárhogyan! A fények a Tengeri orgona hangjaival összhangban játszanak, hogy még tovább fokozzák a gyönyörű naplemente szépségét. A napelemek által termelt áram zöld energiával táplálja a sétány világítását – itt valóban megérint a természet.

Szent Donát templom

Pontos feljegyzések nincsenek az építéséről, de valamikor a IX. században foghattak hozzá az akkori építőmesterek. Ezt onnan feltételezik a történészek, hogy az első írásos említése a X. századból való. Az 1400-as évekig a Szentháromság temploma nevet viselte, ezután kapta a Szent Donát temploma nevet. Mára már a város szimbóluma lett, a legtöbb zadari szuveníren megjelenik valamilyen formában, és természetesen a képeslapokról sem hiányozhat. A Szent Donát templom Zadar történelmi óvárosában szinte majdnem a tengerparton, a Római Fórum északkeleti részén helyezkedik el. Az elmúlt 10 évben a templomot és a mellette lévő harangtornyot teljesen felújították. Dalmáciában ez a legrégebbi templom, ami fennmaradt és ezért is lett a város egyik szimbóluma.

Szent Anasztázia Katedrális

A Szent Anasztázia Katedrális Zadar félszigetén, a történelmi óváros szívében, a Római Fórumon helyezkedik el. A katedrális múltja egészen a IV. és az V. századik nyúlik vissza, e tájt állt a helyén már egy másik. Az V. századi templom helyére a XII. században építettek egy keresztény bazilikát román stílusban. Ezt már sajnos nem láthatjuk, mert 1202-ben egy ostrom alkalmával megrongálódott. Az évek folyamán újjáépítették és bővítették. A harangtornyot a XV. és XIX. század között építették hozzá. Egész Dalmáciában ez a legnagyobb katedrális.

Fórum

A Szent Donát körtemplom előtt tárták fel az Adria keleti oldalának legnagyobb római kori fórumát. Ez a tér Kr. e. 1. században épült Augustus császár idejében. Nagyon szépen feltárt építmény, teljesen kivehetőek a korabeli épületek alapjai. Oldalait egykor márványból készült oszlopok szegélyezték, valamint kis szobrok is álltak a téren. Az egyik oszlopot nevezik a Szégyen oszlopának, mert a középkorban ehhez láncolták a bűnözőket és alázták meg az egész város szeme láttára.

Stomorica templom

A Stomorica templomnak (amit eredetileg Szent Orsolya névvel szenteltek fel) már csak a maradványait láthatjuk, mivel a XVI. században lerombolták. A templomot preromán stílusban építették. Az alaprajza kulcs formájú. Egykor díszes kupola és harangtorony is tartozott hozzá. A maradványokat egy épület udvarában fedezték fel 1883-ban, majd 1966-ban tárták fel és állították helyre, hogy a turisták is megcsodálják. A fennmaradt műemlékben zenés esteket szoktak tartani. A műemléket bárki megtekintheti ingyenesen – Zadar óvárosában a fő (sétáló) utcán helyezkedik el.

A világ legszebb naplementéje

A zadariak úgy gondolják – pontosabban Alfred Hitchcock-tól származik ez a kijelentés – hogy itt van a világ legszebb naplementéje. Ez a kijelentés nem áll messze a valóságtól, főként akkor, ha láttuk már, hogy nyugszik le a Nap a tükörsima tengert megszakító szigetek púpjai között. Csodás látványt nyújt, ahogy a lenyugvó, vöröses színben pompázó napkorong meg-megvilágítja a Zadar előtti szigetvilágot, és ezt érdekes víziorgona hangverseny övezi, ami az új sétány végén található. Turisták ezrei csodálják meg minden nap a híres zadari naplementét. Ha erre járunk, várjunk mi is napnyugtáig, hogy egy felejthetetlen élményben legyen részünk.

Zadar híres parkja

Zadar első és legnagyobb parkját az erődön belül 1829. szeptember 16-án nyitották meg. A park tervezője és alakítója Franz Ludwig von Welden báró volt, aki mellesleg botanikával is foglalkozott. A bárót lenyűgözte a mediterrán növényzet és ennek tiszteletére hozta létre a parkot. Helyileg Zadar óvárosában a halpiac mellett van a feljáró, közvetlenül a rakparton a kompoknál. A parkot nehéz megtalálni, de megéri keresni.

Archeológiai Múzeum

Az Archeológiai Múzeum Zadar történelmi belvárosában (a félszigeten) az Opatice Cike tér 1-es szám alatt helyezkedik el. A múzeumban kiállított műemlékek a VII. és a XII. század közötti időszakból származnak. A megtekinthető tárgyak legnagyobb része a horvátok szellemi és kulturális örökségének nagy részét képezi. Az épület emeletén állandó kiállítást tekinthetünk meg, amelyeknek tárgyai körülbelül 3000 évvel ezelőttről származnak (még a rómaiak idejéből).

Képzőművészeti kiállítás

Dalmácia vagy Isztria bármelyik városba ellátogatva láthatjuk az idős bácsikat és néniket, akik festegetnek a tengerpart mellett. Zadarban ezért létrehoztak egy állandó képzőművészeti kiállítást, hogy ezeket a csodálatos festményeket a turisták megnézhessék.